Várnai László
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Civil a pályán! vagyis az Önkormányzatban - lakossági fórum

Civil a pályán! vagyis az Önkormányzatban - lakossági fórum

A CivilZugló Egyesület meghívására a budaörsi, a szentendrei, a soroksári és a zuglói civilszervezetek képviselői tartottak lakossági fórumot a Zuglói Civil Házban.

A Civilek az Önkormányzatban elnevezésű rendezvényen hét önkormányzati képviselő és több mint kéttucat érdeklődő vett részt. A Budaörs Fejlődéséért Egyesülettől Wittinghoff Tamás, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesülettől Kubatovics Áron és Fülöp Zsolt, a soroksári Itthon Vagyunk Egyesülettől Mikó Imre, Fuchs Gyula Pál és Kolosi Ferenc, valamint a házigazda CivilZugló Egyesülettől Várnai László volt jelen a találkozón, ahol szó volt a politikai pártok és a civilszervezetek lényegi különbségeiről és formai hasonlóságairól. A felszólalók kiemelték: a civilszervezetek sikerességének záloga az alulról építkezés, jelöltjeik ismertsége, a képviselőik hitelessége, a folyamatos munka és jelenlét a lakosok között. Mint mondták, hasonlóan fontos, hogy kiálljanak egy-egy nagy, szimbolikus ügy mellett, aktívan tematizálják a közbeszédet, és nagy hangsúlyt kell fektetniük az internetes kommunikációra is.
-berger-

Az egyik résztvevő, Kubatovics Áron szentendrei képviselő szavait idézve:

"Három nagyszerű emberrel ismerkedtünk meg Soroksárról (Itthon Vagyunk Egyesület), megismerkedhettünk Wittinghoff Tamás beszámolóján keresztül Budaörssel és bepillantást kaphattunk abba, hogy milyen az, amikor egy civil szervezet vezet egy várost, és Várnai Lacival is tudtunk beszélgetni Zuglóról.

Az este egyik kulcsmondatát Fülöp Zsolt, a TESZ elnöke mondta egy nézői kérdésre: felmerült, hogy ha a civil szervezetek ügyeket néznek (tudniillik, hogy ideológiáktól függetlenül azt nézik, hogy mi jó az adott városnak, a város lakóinak), akkor hol vannak az értékek? Zsolt kifejtette, hogy a sok kicsi ügy mentén rajzolódik ki egy értékközösség, elvi közösség, amely leginkább úgy fogalmazható meg, hogy vissza kell adni a polgároknak azt a bizalmat, hogy van beleszólásuk a helyi közéletbe, a szűkebb környezetükbe. Az ügyek képviseletével fel lehet építeni azt az erős, civil, polgári öntudattal rendelkező Magyarországot, amelyben mindannyian élni akarunk.

A fórumot végighallgatta Karácsony Gergely is, Zugló polgármestere és a fórum végeztével mindenki tudott szót váltani mindenkivel.
Fontosak ezek a találkozók, az élő kapcsolatok."

netkicsiIMG 9582

Mi itt lakunk!

Helyi lakosok az Önkormányzatba? Egyszer érdemes kipróbálni!
Támogassa Ön is Egyesületünket és Várnai Lászlót, hogy Zuglóban
zuglói lakosok is dönthessenek fontos kérdésekben.