Várnai László

A CivilZugló Egyesület polgármester-jelöltje, 01. körzet

Várnai László (47)
fotográfus, önkormányzati képviselő

VL


Az Amerikai úton nőttem fel, a Gyarmat utcáig költöztem. A mamám és én ugyanoda, a Hermina úti iskolába jártunk, négy éves fiam pár év múlva ugyanoda fog járni. Kötődöm ehhez a környékhez, ehhez zughoz, Zuglóhoz. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizem, közben dolgoztam az azóta megszűnt Öv utcai Porcelángyárban, majd az Iparművészeti Főiskolán és külföldi főiskolákon tanultam vizuális kommunikáció szakon. Fotóriporterként megismertem a világot, a Talpalatnyi Zöld TV magazin szerkesztője megismertem Magyarország környezetvédelmi problémáit. Mint lokálpatrióta, a CivilZugló Egyesület egyik létrehozója, vezetője, sokat tettem és szeretnék tenni a kerületért, annak zöld karakterének, nyugalmának megőrzéséért, fejlődéséért. Az LMP egyik alapítója voltam és 2010 óta önkormányzati képviselő vagyok. A nevemhez fűződik a helyi épített örökségvédelmi rendelet megalkotása, a teljes kerületet lefedő kerékpártároló hálózat megszavaztatása és a Herminamezőn a 30-as forgalomcsillapított övezet kialakítása. Sokat tettem az önkormányzat korrupciógyanús vagy felelőtlen közpénzköltéseinek megakadályozásáért, leleplezéséért.



Jelöltjeink megtekintése

Mi itt lakunk!

Helyi lakosok az Önkormányzatba? Egyszer érdemes kipróbálni!
Támogassa Ön is Egyesületünket és Várnai Lászlót, hogy Zuglóban
zuglói lakosok is dönthessenek fontos kérdésekben.