Várnai László

2014.08.06. Sajtóközlemény


A CivilZugló Egyesület célja a zuglóiak érdekeinek védelme, olyan fejlesztések, beruházások megvalósítása, melyek a kerületben élők valós igényeit szolgálják ki, életminőségét javítják. Az egyesületet zuglóiak hozták létre, zuglóiak működtetik, tagjai, szervezői napi kapcsolatban állnak a kerület lakóival. A CivilZugló Egyesület céljai megvalósítása érdekében készen áll az összefogásra mindazokkal, akik hitelesen képviselhetik a zuglóiakat, akik valóban elszántak arra, hogy az itt élőkért dolgozzanak.

A baloldali összefogás pártjai – sajtóértesülések szerint – egy önkormányzati képviselői helyet kínálnak fel egyesületünk számára. Pártpolitikai rutinjuk szerint egy civil szervezet lekenyerezése ennyivel megoldható. A CivilZugló Egyesület célja azonban nem tehetetlen megélhetési politikusok kitermelése, hanem a zuglóiak képviselete, az azonnali cselekvés a zuglóiak érdekében. Minimális célunk ezért egy önálló önkormányzati frakció megalakítása és egy alpolgármesteri hely a következő önkormányzati ciklusban. Egyesületünk felkészült arra, hogy önállóan, a pártok támogatása nélkül induljon a választásokon. Hiteles, lokálpatrióta, szakmájukban sikeres, környezetükben elfogadott képviselőjelöltjeink minden választókerületben készen állnak a megmérettetésre. Várnai László személyében pedig közismert, a kerület jólétéért elkötelezetten harcoló, pártoktól független polgármesterjelöltünk indul a választásokon. A baloldali összefogás pártjai folytathatják súlytalan és a választók számára érdektelen hatalmi násztáncukat a választópolgárok feje felett, vagy pártjaik erejével és tapasztalatával a zuglóiak mellé állhatnak, összefogva a CivilZugló Egyesülettel.

Tisztelt Demokratikus Koalíció zuglói szervezete !

A CivilZugló Egyesület a következő alapelvek mentén tudja elképzelni az együttműködést:

Az önkormányzati munka nem parlament. Fontos, hogy a testületbe ne csak pártok kerüljenek,
hanem valamelyik önkormányzati szakterülethez kifejezetten értő és/vagy a körzetükben ismert,
beágyazott, eddigi munkájukkal bizonyított "városatyák". A Fidesz zuglói testülete négy év alatt
megmutatta, milyen a végeredmény, ha minden munka és élettapasztalat nélküli, a vezetőtől
egzisztenciálisan függő emberekből lesz képviselő.

Bővebben ...

Mi itt lakunk!

Helyi lakosok az Önkormányzatba? Egyszer érdemes kipróbálni!
Támogassa Ön is Egyesületünket és Várnai Lászlót, hogy Zuglóban
zuglói lakosok is dönthessenek fontos kérdésekben.