Sorting by

×

Helyükre kerültek a Róna utcai botlatókövek

A Telekom üvegkábel építésének folyamán sorra törik fel és aszfaltozzák újra a kerületi járdákat. E bontásoknak esett áldozatul a Róna 121. alatti két botlatókő, melyek Kinszi Imrére és testvérére emlékeztek.  A fotográfus a ’30-as években örökítette meg Zuglót, és Auswitzban ölték meg testvérével együtt. A két kő kiszedve, gazdátlanul hevert a járda szélén. Egy kerületi lakos hívta fel  rájuk egyesületünk vezetőjének, Várnai László képviselőnek a figyelmét, miután hiába próbálta elérni a polgármesteri hivatalt, és a ZVK Zrt-t. A kivitelezővel egyeztetve a köveket biztonságba helyeztük és  ma visszakerültek a ház elé, ahol a Kinszki család évtizedekig élt.
Egyesületünk régi célja, hogy az állandó helytörténeti kiállítóhelyen, melynek létrejöttét három évvel ezelőtt a testület támogatta – de a fizikai megvalósítás érdekében semmit sem tettek – állandó helye legyen a ’30-as évek Zuglóját bemutató, erős hangulatot sugárzó fotóknak.

Az előzmények ide kattintva olvashatók.

Vélemény, hozzászólás?